Igen sajnálatos dolgok történnek. Ide-oda kapom a fejem, mikor, kivel és hol történik valami esemény, ami nem hasznára, inkább kárára válik az ember(ek)nek. Szörnyű.
21 év. Majdnem egy egész emberöltő, Amerikában a nagykorúság korhatára, a hét háromszorosa, tripla szerencsétlenség. 21 év. Mi az egy ember életében? Talán semmi. Egy boldog kor kezdete, vége, veleje, folytatása. Fiatalság, barátok, szerelem, tervek, jövő. A kezdet lehetne. Viktornak nem adatott a hátra lévő időből. Egyetlen perc sem. Nővérem megrökönyödve hívta édesanyámat. "Anya, Viktor volt az..." Valahogy mindenkinek megállt a vér az ereiben. Annyira hihetetlen. De miért, hogyan, mikor? Kérdés kérdés hátán. Találgatások, képzelt helyzetek, majd a biztos pontok. A szerelme mellől távozott el közülünk. Ismerem a lányt, részvétemet kifejezném, de azt hiszem még mindenkinek nehéz. Túl nehéz. Nem ismertem személyesen Viktort, mégis megrendített a híre, hogy elment. Egy 93 éves beteg bácsit is sajnál az ember, de talán őt könnyebben engedi el az ember lánya, hisz öregségében fáradt meg. De gondoljunk bele, milyen érzés egy édesanyának a fiára földet dobni?
Könnyeimmel küszködve gondoltam bele, nekem vajon mennyi jár még? Megborzongtam. Én mikor távozom? Az a nehéz tehetetlenség, hogy nem tudod hova kapj zavarodban, felőrölt. Lehetek én is a következő. Szörnyű gondolatok. Így elalvás előtt talán nem is firtatnám őket tovább. Zárom soraim Csabi és Yeti összemixelt aranyköpésével, ami félig meddig vicc:
"Basszus, nézzétek meg... Sorra hullanak ki az emberek... (...) Tuti a sörben van valami..."
Végül:
Nyugodj békében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése