Ralph.

A szánalmas második gyerekkor a szánalmas felnőttek szánalmas kis életének szánalmas próbálkozása még szánalmasabbá tételére.....szerintem.

Pillanathangulat

jó.

igen

néha úgy érzem, hogy senki másnak nem tartozom semmivel, csak magamnak egy jó nagy pofonnal.

- Mi akarsz lenni, ha nagy leszel?
- Neharagudj, de semmi. Mi célom lenne egy tömegkultúrával szennyezett félholtra civilizált világban?
- Nade, biztos van valami elképzelésed.
- Töredékek..
- Mesélj!
- Rippl-Rónai és Csontváry miatt festő, Capa miatt fotóművész, magam miatt ember.*

*(apró kiemelt részletek. egyszerre nekem sem jut minden az eszembe)

Több, mint ember

Márai Sándor (1900-1989)

?

Egyedül mindig jó. Kivéve akkor, amikor nem. Most a köztes állapot van. Amikor sehogy sem jó. Fogalmam sincs, mi most a jó és a rossz. Sejtésem mindenről van. Tudatom összeszűkült. Mivel nem szedek semmilyen kedélyjavító, hallucinogén szert, ezért a szokásosnál lassabban merülök el mindenben, fogok fel dolgokat. De józanabbul és tisztábban látom őket. Így is lehet szép az élet. Alkotni kéne. Sírásig alkotni. Rajzolni, fotózni, ragasztani, vágni, nézni, figyelni, bújni, szaladni, hajolni és kiáltani. Sokszor rámtör, hogy csak mennék. Aludni a buszon, énekelni, lesni kifelé és csendben mosolyogni. Ha erre az érzésre gondolok, hogy mehetnék bármerre, rosszul érzem magam. Mert nem megyek........ De mint minden, ez is el fog múlni. Előbb vagy utóbb. Gyűlölöm a lelkem. Túlságosan uralkodik. Érzékeny és önmarcangoló. Lehet cserélnék is valakivel. Szilárdabb és gonosz lélekre... De túl sok emlék van benne, amiket nagyon féltve őrzök. Azok kellenek. Ha az állam megtudná, hogy árulom a lelkem, azért még be is zárnának. Szóval, egy választásom maradt: szenvedve nevetni ezzel az átkozott hatalmas szines űrrel, ami itt van bennem.

Nyüzsgő szívcserép

Merre vagy? Fáradt hangjai az éjnek.

Álmodozó poétája korcs szívemnek?

Lángoló nád – elrejti bús magányát,

bájos haragját

Vacogó testemnek.

Nem látlak.

Száraz lélek, egyetlen, hajlongó búzakalászok.

Folyton forgó világ tépett tettei távol tartanak tőlem,

már nincs vigaszom nélküled, futnak a felhők felőlem.

Gyűlik a rejtőző fenevad gyenge harcra,

felbukkan a fájdalom sápadt arca.

Halktalan sikolyod savas zápora szívemnek, melyet csak

szerelmed édes énekei törhetnek meg.

Hallasd hát szavad reménységemre,

Ne hagyj elárvulni,

csendben zokogni,

egy életre.

Meggyötör kínja örök kinoknak

Egyre jobban észreveszem magamon, hogy semmi étvágyam nincs. Most húztam le hat kemény napot az iskolában. De túléltem az a lényeg. Tegnap az őszinteség legbensőbb zugába sikerült beférkőznünk a lányokkal. Egyszerű játékból összeborulásos nagyöleléses csend lett. Azt hiszem, megint sikerült egy kicsit jobban megismerni egymást. Nem érzem már azt velük szemben, hogy szorít valami amit nem mondhatok el...
Ma is szépen süt a nap. Kár, hogy holnap hétfő. Még újabb két és fél nap. Állítólag azt már féllábon is kibírjuk... Én azért nem próbálom ki. Szerencse, hogy csak a hétfő olyan húzós.
Realista. Kezdek változni. Hova meneküljek mégis, ha megint csalódok? Ki kell találnom valamit! Vissza nem mehetek. Majd meglátjuk. Egyelőre még maradok, gondolkodom, és vagyok. Így kell lennie, valamiért...

Kimondhatatlan! Szörnyüséges! Felhőfödött vadász, te!

én.

nappal, hősök

Önarcképem

Kedves érzékszerveim, csalódtam bennetek. És benned is, drága fantázia. Elrajzolom magam, és megint, elrajzolok mindent és mindenkit. Akkor ezután már mindig ez az általam való világ? Hogy lehetne kilátni innen? És mi van, ha nincs ott semmi? Azt is én vetítem? Szeretnék egy ruhát, ami megvédi tőlem a külvilágot. Mert úgy döntöttem: nincs csoda.

Ügyeskedés

kocsilámpa. De hol a kocsi? :O

Az életről sokféle elképzelés van. Nekem az egyik számomra legaktuálisabb tetszik.
Az ember megszületik, meghal. De ugye van a köztes állapot. Vegyük az életet egy felmérésnek az iskolában. A tanuló elkezdi írni a válaszokat a feladatlapra. Általában az elején vannak a könnyű kérdések, azokat szinte mindet gond nélkül megoldja. Ahogy halad a feladatok megoldásában, egyre nehezebbek a feladatok, egyre több időt szán a megoldásukra. Akad olyan feladat is, amit nem képes megoldani. Minden attól függ, hogy mennyit tanult rá a gyerek, mennyit gyakorolt. A végéhez közeledve vagy kétségbeesik, vagy könnyedén veszi az utolsó egyenleteket is... Tényleg minden a tudástól függ. A felmérés beadásakor is két eshetőség van: könnyedén, mosolyogva nyújta át a tanárnak a lapot, és megkönnyebbül, hogy írt egy jol sikerült valamit, vagy csalódva tolja ki a pad szélére a telefirkált papírját.
Ha ezt a példát átültetjük az élet menetébe, akkor tulajdonképpen rájövünk, hogy elég sok dologban egyezik a kettő. De persze ez csak egy lehetőség az élet leforgásának menetére. Nekem ez a mai matematika tz közben jutott eszembe ^^.

Várd ki a sorod

Sehogy sem jó...

...éppen. Tudom, egyszer rendbe jön az összes probléma, és akkor már csak jelentéktelen semmiségnek fog tűnni az összes. Majd biztosan belegondolok, hogy "úristen, hát ezzel nyűglődtem én annyit"... De ez a pillanat még várat magára. Messze a vége. Egyszer mindent rendbe tesznek az évek, (akár) nem hiába mondják, hogy az idő begyógyítja a sebeket. Hiszek benne. Kívánom magamnak, és az összes most bajban, akármilyen bajban levő társamnak, hogy fel a fejjel. Ezt én mondom, aki egy szinten vagy a padlóval. Beleolvad.... Már-már el is nyeli. Minden rendben lesz. Nehéz. Bevallom alázatosan, nagyon nehéz. Okkal nevetnek egyesek: ennyi idősen mi problémája lehet egy lánynak? Nos, ezt most nem ecsetelném. Legyen elég az, hogy saját magam ásta verembe zuhantam bele, és kétségbeesetten kaparom magamra a földet, pedig csak ki szeretnék jutni. Ugye hogy nem is olyan egyszerű? De tulajdonképpen most nincs több türelmem a regényíráshoz. Ez az egész nem is a körmölésről szól igazán. Majd megejtem a közeljövőben azt is :) Lényeg, hogy POZI+IV! És ezt én mondom, aki ugyanúgy nem jutok ki a bajból.... Szóval érdemes.

csetamás

.

Volt egy cipőm, ami szürke volt, bebújós, macival az orrán, tudom ez most olyan mintha össze vissza hülyeségeket irkálnék, mer'hogy,hogy jön ide a cipő, de pl úgy, hogy ez az egyetlen cipő, amire kiskoromból emlékszem és most eszembe juttatta valaki

Sokan mondták már hogy mi a szép

Olyan ez...

Elmész a tengerhez. Odamész a vízhez. Egy kicsit hideg. Nem is tudod be akarsz-e menni. Aztán észreveszel egy helyes fiút magad mellett. Ő sem igazán akar bemenni. Ő is észrevesz téged. És tudod, ha megkérdeznéd a nevét, az este együtt mennétek haza. Felejtsd el az életed. Bárkivel is jöttél vele menj haza. Mert attól a naptól kezdve mindig emlékezni fogsz rá. Nem minden nap, nem minden héten. De vissza fognak térni a képei egy olyan életnek amelyet elszalasztottál...