?

Egyedül mindig jó. Kivéve akkor, amikor nem. Most a köztes állapot van. Amikor sehogy sem jó. Fogalmam sincs, mi most a jó és a rossz. Sejtésem mindenről van. Tudatom összeszűkült. Mivel nem szedek semmilyen kedélyjavító, hallucinogén szert, ezért a szokásosnál lassabban merülök el mindenben, fogok fel dolgokat. De józanabbul és tisztábban látom őket. Így is lehet szép az élet. Alkotni kéne. Sírásig alkotni. Rajzolni, fotózni, ragasztani, vágni, nézni, figyelni, bújni, szaladni, hajolni és kiáltani. Sokszor rámtör, hogy csak mennék. Aludni a buszon, énekelni, lesni kifelé és csendben mosolyogni. Ha erre az érzésre gondolok, hogy mehetnék bármerre, rosszul érzem magam. Mert nem megyek........ De mint minden, ez is el fog múlni. Előbb vagy utóbb. Gyűlölöm a lelkem. Túlságosan uralkodik. Érzékeny és önmarcangoló. Lehet cserélnék is valakivel. Szilárdabb és gonosz lélekre... De túl sok emlék van benne, amiket nagyon féltve őrzök. Azok kellenek. Ha az állam megtudná, hogy árulom a lelkem, azért még be is zárnának. Szóval, egy választásom maradt: szenvedve nevetni ezzel az átkozott hatalmas szines űrrel, ami itt van bennem.