Ezzel együtt kell élni

Az aránytalan ("inappropriate") sinuscsomó tachycardia (IST) ritka jobb pitvari non-paroxizmális ritmuszavar, amelyet a magas nyugalmi szívfrekvencia és/vagy fizikai/emocionális stresszre adott inadekvát sinus tachycardia válasz jellemez. Az IST klinikai tünetei széles skálán mozognak, a legáltalánosabb palpitációs panasztól a megromlott életminőségig. Az IST diagnosztikus kritériumai: (1) a sinus tachycardia frekvenciája nappal, nyugalomban ł100/min, (2) a 24 órás Holtermonitoros megfigyelésen az átlagos szívfrekvencia ł90/min, (3) a ritmuszavar során a sinus ütemhez hasonló P-hullám morfológia és axis tapasztalható. Az IST elkülönítése szükséges a sinuscsomó reentry tachycardiától, a posturalis tachycardia szindrómától, valamint a jobb pitvari ektópiás tachycardiától. A sinuscsomó frekvenciája az ún. intrinszik pacemaker-frekvenciától, a depolarizáció maximális sebességétől (főként az If-csatorna működésétől), valamint az intercelluláris membrán struktúráktól (gap junction connexin típus és izoforma) függ. Az IST kialakulásában a sinuscsomó fokozott automáciája, fokozott szimpatikus tónus okozta kóros autonóm válaszreakció, szimpatikus receptor hi per szenzitivitás vagy csökkent paraszimpatikus tónus játszhat szerepet. Az IST kezelése lehet: (1) életmódrendezés, (2) gyógyszeres kezelés: bétareceptor-blokkolók, kalciumcsatorna-gátlók, illetve újabban az If-csatorna szelektív és specifikus gátlása a sinuscsomó modulátor ivabradinnal, (3) nem gyógyszeres-kezelés: transzkatéteres rádiófrekvenciás ablációs (endokardiális/epikardiális) kezelés súlyos tünetek, gyógyszer-intolerancia esetén.

direkt kisbetűvel

hiányzik. mindig. minden percben. fogalmam sincs mit csinál velem. máshogy fogja meg a combom? más ízű a csókja, más illatú a bőre? mások a mozdulatai, a szavai, másként simítja végig a hátam reggel? igen. minden más. épp ezért annyira különleges és ijesztően boldog. most is épp süt a nap. azon gondolkodom hogy felülök a buszra, ami majd kitesz valahol. ahol majd az egyből kettő lesz, a kettőből pedig mi. szomorkodnék, de most nincs miért, mert elöntött a pillanat. a boldogság. át kell élnem! most nem szomorkodhatok!

bejárom az egész várost, meglátogatom a régi helyeket, félperces néma ordítással adózom az emlékeknek. elballagok egykori barátaimhoz, megpofozom őket, hogy eltűntek, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rájuk, majd bocsánatot kérek, amiért felszívódtam az életükből. a csikkeket elpöckölöm messzire, és nézem, ahogy a parázs átégeti a levegőt. megmutatom egy kisgyereknek, hogy milyen ne legyen, ha felnő, és hogyan viselje el majd az olyan embereket. szürkületkor farkast kiáltok és ráírom egy padra a szerelmem nevét. hazafelé menet odaképzelem magam mellé, és megfogom a puha kezét. felborítok két kukát, majd írok neki, hogy mennyire szeretem és hogy soha nem felejtem el. nem, ez nem jó. azt írom, hogy mindennél jobban szeretem és hogy soha nem engedem el. ez már jobb lesz. így. elküldöm és várom, hogy visszaírja, nem kell már neki más.
elalvás előtt közlöm a sorssal: köszönöm, hogy megint itt lehettem.

furcsamód, ez a boldogság.

Laár András - Nagy Natália: Szappanopera

Tompika, Tompika, Tompika játszik

Pazarolja a fogpasztát a Tompika

Belekeni másnak a ruhájába

A fogpasztával a Tompika nem tud disztingválni

Szappan belemegy a csípi a szemébe

Rálép, elcsúszik,

Rózsaszín, habozik a szappan,

Belemegy a csípi a szemébe

Szappanopera, szappanopera

Tompika olyan, mint a kerge birka

Begubancolja a vécépapírba

Ugrándozik a Tompika Evetkén

Unszimpatikus gyerek a Tompika

Szappan keserű, ha az aki lenyalja

Habját a nyelvemmel

Rossz ízű, annak a dacára

De volt nincs, és a szappan elfogyott

Szappanopera, szappanopera

Grill

szerelmes pillantás Bálintra (Szilvi kapta el e pillanatot)

Éjszaka

Langyos nyári éjszaka, minimális fény jut be a hűvös szobába. Oxigéndús levegő után kapkodva felébredek. Szuszogást hallok, egy puha orr ér a vállamhoz, egészen finoman átkarol egy kar és szorosan ölel. Óvatosan megfordulok, ne tegyek kárt a mögöttem lapuló kis testben. Látok már egy arcot, meleg, bágyadt arc ez, egy férfi vonásai rajzolódnak ki. Nyugodt angyalarc. Pislogok, hogy jobban lássam, meresztem a szemem a félhomályban. Aztán szép lassan letisztul minden és meglátom ki is az. Megtestesülés. A szerelem megtestesülése, hús-vér képe a megfoghatatlannak. A valódi, az érezhető, a közeli szerelem. A csendes társ, a vidámságom, a mosoly az arcomon. Ő a minden. Ott aludt mellettem mindennapjaim értelme. És ma is ott fog. Mostantól mindig ott lesz már, belémköltözik, összeforrunk. El már nem engedem, az biztos.

Csöpp, csöpp, csöpp...

Azt mondják, a szerelem nem fenékig tejfel. Mindenesetre én nagyon örülnék neki, ugyanis két pofára szeretem zabálni a tejfit. Mi köze van a tejfölnek a szerelemhez? Érdekes. Mindenesetre most szerelem van, nagy, mélyről jövő és varázslatos. Mennyire féltem ettől, te jó ég... Mint utólag kiderült persze, alaptalanul. De jobb félni, mint megijedni. Így, a párnás széken ülve, az éjszaka közepén, félig vizesen, valami iszonyatosan hiányzik. Újra és újra felidézem, miért is van ez így, és csak mosolygok. Mosolygok, ahogyan Ő szeret látni. Úgy, amikor egy hosszú hét után újra látom. A végtelennek tűnő hetek legszebb pillanatai, az újralátás lányos zavara, amikor semmi más nem számít, csak hogy ölelhessem, minél szorosabban. Már évekkel ezelőtt, csitriként tudtam, millió érv szól mellette, ott volt minden porcikámban. Ahogy Cseh Tamás mondta egy borgőzös estén: "Te voltál kamaszkorom". És tényleg, ő volt. Végig ott volt, csak hol előtérben, hol pedig a hátam mögött bújkált. Valószínűleg ennek így kellett lennie. Be kellett érnem, felnőni kicsit, hozzásimulni. Visszahozta az igazi mosolyom, azt a Szabinát, aki ott volt minden apró álomban, a csillagfényes estéken, a reggeli szempárokban. Akit saját magam is szeretek. Magának hozta vissza természetesen, mert Ő így szeret. Ezt soha nem fogom tudni neki megköszönni. Nincsenek komoly, nagy szavak, túlzott és erőltetett gesztusok, csak Ő van meg én. Érzem, hogy a mérleg is egyenlő. És most is mosolygok, akaratlanul. Mert itt van, velem, és mosolyra húzza a puha kezével a számat. Ó, azok a kezek, tökéletesek. Pont olyanok, amiket csókolni szeretnék, a ráncokat csipkedni rajta, érezni a vállamon, örökre.