Karmazsinpirók

Jaj!

Minap a kezembe került egy újság, melynek címlapján ordított a hír:

FÉLEK AZ ÖREGEDÉSTŐL!

Őszintén mondva, én nem félek, sőt, várom is. Aha, mondhatnád, kedves olvasó, 18 évesen te aztán... Lehet. Ám én inkább már büszke akarok lenni a szarkalábakra a szememnél. Akkor már a taknyosok szemébe mondhatom: na látod, én megmondtam!

Hétfő

A hétfő a hét legnehezebb napja. Visszaszokni az iskolához, a munkához, a zajos gépekhez, a hétköznapokhoz, a finom, barackillatú hétvége után. Visszaszokni ahhoz, hogy újra elmegy valaki. Nem örökre, még csak nem is egy teljes hétre... de, elmegy. Monotonitást hoz az életembe, pont olyat, amit a tanulás okozott régen. Betömött egy nagy lyukat, magyarul. Csak Bálintnak mondtam, azt is félve, hogy mennyire nagy is ez az űr. A betegségem, az hogy nem merek elmenni messzire, mert félő, hogy ha idegenben leszek rosszul, nem kezelnek megfelelően, vagy egyáltalán, itthon hagyom a gyógyszerem, úristen... Szóval nem tanulok idén. Vagyis de, angolt. Holnap megyek tanárhoz. Ám nem járok sehova. Nincsenek körülöttem a kényelmes kis embereim, nem érzem a közelséget, a tudat, hogy a feleim legalább 80 kilométerre vannak tőlem, vagy legalábbis 30-ra, megijeszt. És elszomorít. Móricz szerint, aki beragad a sárba, az már nem jön ki onnét. Megcáfolom. Jövőre újra a körforgás teljes jogú tagja leszek valamelyik oktatási intézményben, remélve, hogy addigra feltalálja az orvostudomány a betegségeim valódi kezelési módját, vagy legalábbis enyhíti. Így lesz... így KELL lennie. Azért... nyomasztó itt. Ilyen formában. Mármint, a szociális igényem lecsökkent 3 napra a hétből, amikor is Bálint hazajön. Pontosabban 2. Kevés időt töltünk együtt, de bátran mondhatom, hogy azt viszont hasznosítjuk, ahogyan csak lehet. Nem hagy unatkozni (ha mégis azt mondom tücsök, hogy unatkozok, az azért van, mert épp humoromnál vagyok. Szeretlek! - a szerk.). Mindenesetre most lehetne jobb is, de mégsem olyan rossz. Meg vagyok fázva, azt hiszem.

Eszter, a bácsival

szerelmeim, május, röpülő pitypangvirág

írni, csak írni...

Ha már itt tartunk. Sok kevésbé korosabb embertől hallom, hogy szemtelenül fiatal vagyok. Közelebb vagyok már a tizenkilenchez, mint a tizennyolchoz. Szégyenlősség nélkül bevallom, öregebbnek és lepukkantabbnak érzem magam. Valószínűleg már a harmincas ceruzarágós, cigifüstszagú, mellényes írók életét élem. Ám bevallom, jó ez így. Nem értem meg a korombeli tinédzsereket. Most jó írni. Utálom az ilyet, amikor nagyon írnék, de nem jön az ihlet. Festeni, fényképezni könnyebb. Ott van minden előtted, csak válogatni kell. Nekem le kell ülnöm a fejemmel és kotorászni benne. Végigtúrni a tapasztalataim, emlékeim, élményeim dobozait, és megformálni belőle a vonalakat. Összeszedni 500 szót, hogy ne legyen kurta a mondanivalóm. De ezt akarom csinálni.

fenteső

Aranyozott az ég alj'. Néhány perce felfigyeltem egy kisgyerek segélykiáltó sírására a lenti méregfolyóban. "Anya, segítsél, fáj!" Langyos sóhajtásokkal próbál elsettenkedni a nyár. Nem sikerül, hisz mindenki nyafog, hibáztatja egy olyan dologért, amit ő maga sem tud megállítani: az elmúlás. "Édesanyácskám, sajog a szívem, bömbölök, mulaszd el!" "Gyermekem, elmúlik."

Meleg még az aszfalt, hangosan pattan rajta a labda, feszülve repül az ég felé, s ahogy azt kell, elhagyja magát. Meleg a tarkóm is még, belülről jövő, bágyadt meleg tölti el. Tintás kezemmel még utoljára megdörzsölöm nedves szememet, majd folytatom a betűvetést. Elmúlik, mondanátok. Miért? Kérdeznétek. Mert ez az élet rendje? Mert ennek így kell lennie. Nem kell. Ezt azok találták ki, akiknek nincsen védekezőképességük az elmúlás ellen. Te tehetsz róla, mert elmúlik a szerelem. Aztán ha vége van... Fájnia kell. Egy darab leválik a testedről, kicsit mindig szétesik a szíved. Nincs ezzel semmi baj. Meg kell siratni, hogy itt a vége. Aztán le kell ülnöd a darabok közé, és elkezdeni összeragasztgatni őket. Hiszen nem élhetsz teljes életet szív nélkül. Kell az, magadnak, hogy majd odaadd másnak. És fantasztikus képesség ez, mert minden ember képes rá, mindössze akarat kérdése az egész. Nem is írom tovább... hagylak dolgozni a ragasztáson.

Az elveszett patak - zsáner című kép

édeském ♥

Alvy

"na... és eszembe jutott a régi vicc, tudják, hogy a pasi elmegy a pszichiáterhez, és azt mondja neki: Doktor úr, a bátyám megbolondult. Tyúknak képzeli magát.. Mire a doki azt mondja: Hát akkor jelentse be, és elviszik kezelésre. Erre a pasi: Bejelenteném én, csak hát akkor ott maradunk tojás nélkül. Hát valahogy én is így vagyok a kapcsolatokkal. Értik, hogy gondolom: mindegyik teljesen irracionális és őrült és abszurd és... de... de azért csak belevágunk mindig, mert hát a legtöbb ember nem akar ott maradni tojás nélkül."

Amindenségit

Pár perccel ezelőtt Szilvi (továbbiakban Édesanya) küldött pár linket, nézzem meg a családi képeket. Örömmel vágtam bele a feladatba, imádom nézegetni a képeiket. Aztán még kutyafuttában, mielőtt nyugovóra tért volna szeretett férje és gyermeke mellé, még mutatott egy olyan videót, amin a most másfél éves gyönyörűség, Eszter, még éppen csak felfedezi a mászás örömeit. Amint megláttam, tudatomon kívül könnybe lábadt a két szemem. Nem ismertem még őket a videó készítésekor, ám mégis olyan büszkeség fogott el, amit el nem mondhatok. Ott volt két videó (egy most készült és ez a régi) egymás mellett megnyitva, és én csak ámultam. Lehajtott fejjel meredtem magam elé. Egyszer rajtam is végbe ment ez a folyamat, és már mekkora vagyok. Ez a csöpp lány is mennyit nőtt. Fantasztikus a változás! Bocsánat az esendőségemért, nem találkoztam még efféle fejlődési folyamattal, és most csodálattal tölt el minden pillanata. Az aktuális, rajzolós, "popo"-s videóban Édesanya rászól a kisgyermekre: Hahó, csak a papíron szabad rajzolni! Eszter leül a hatalmas rajzlapra, művészi tehetséggel fogja meg a zsírkrétát, hallgatva édesanyja szavára.

Drága gyermek, eszembe jutott a születésnapi ajándékod :)

u.i.: még most is csak lesem a monitort.

Köszönöm, Te Felsőbbrendű, hogy ismerhetem őket!

lábjegyzet: nézegetem az albumokat, eljutottam a májusi pitypangoshoz (a legeslegkedvencemhez), és

itt megint elsírtam magam, mert Bálint is ott van, Édesanya is meg Édesapa a gép mögött...

Gyönyörűségeim, szerelmeim. :) (nem sírok már, ígérem, elég belőlem)

Pont most

Álmossá, lagymataggá tesz ez a betegség. Kicsit jó lenne nem érezni, mennyire fáj, mennyire nem jó most nekem ebben a testben. Szárnyra kapnék, elröpülnék. A laktanyába a munkásszálló helyett. Az első Cseh Tamás dal, amit hallottam, 2006 tájékán volt, Az ócska cipő. Amikor 2009 nyarán meghalt Füst a szemében, betettem a fülembe a fülesemet, aztán ezt hallgattam egész nap. Nem tudtam mit lehetne olyankor mondani, ha valaki végleg elmegy. Rettenetes dolog, ha valaki fontos kiesik mellőlem. És már senki sem fiatalodik, senki sem lesz gyermekibb. Mind elmennek. Aztán páran itt maradunk, bennünket felemészt a hiány, az érzés, hogy "ha csak még valamit mondhattam volna neki..." Mit mondtál volna? Ugye hogy te sem tudod. Egyszerűen csak ülsz egy széken, és fáj.

Mindent Anyáról

Anya nagyon figyel rám.

Anya vigyáz minden léptemre.

Anya jobb helyen van, ahol nincs rossz és mindig süt a nap.

Anya látja, hogy boldog vagyok.

Anya őrzi az álmaink.

Anya megsimogat és puszit ad, mikor elalszom.

Anya büszke az unokájára, és vigyáz, hogy ne sérüljön, ha elesik.

Anya mosolyogva néz rám.

Anya mindig ilyen lányt akart magának.

Anya velem sír, ha szomorú vagyok.

Anya örökre itt él, a szívemben.

Anya nagyon szeret engem.

Anya a legcsodálatosabb ember, aki valaha ezen a földön élhetett.

Szilvinek.

Anya sosem felejt téged! :)

.

Szépen kiöltözve...

...esküvőn voltunk

Írói ars poetica

Ellentétes kicsit a cím, de sajnos nem tudom latinul, hogy mi is az az írói hitvallás. Mindenesetre az enyémet az egyik kedvenc novellistám, Móricz Zsigmond fogalmazta meg pár sorban:

"Az igazi írás mindig, s ma is abból származik, hogy valaki, akinek valami roppant nagy fájdalma van: ki akarja ezt kiáltani, hogy megkönnyebbüljön tőle... Szépen megírni csak azt lehet, ami fáj."

Bálint

Magamban hordom a szívedet, a szívemben hordom. Mindig itt van velem. Bárhová megyek, mindig kell nekem. És akármit teszek, bármi lesz, Te ott leszel, kedvesem. A sors nem riaszt, mert Te vagy a sors nekem. Nem kell világ ennél szebb, mert Te vagy a világ, igen.

Küldöm ezt minden szerető szívnek, amely egy másikért dobban.