Ilyen az én...

A héten meghalt a halam. Igazából ez nem meglepő, mellőlem hullanak a kisállatok. Pedig ez utóbbi, Mr. Cápa már egészen sokáig bírta. Elhunyását megelőző egy-két napban gondoltam rá, hogy ojj, vajon mit csinálok ennyire jól, hogy ilyen sokáig él? Lehet ezzel bevonzottam a bajt... Na mindegy. Szóval ilyen az én formám.
Nemsokára elkezdődik a mókuskerék, beiratkozás, tárgyak tömkelege, stb... Várom. Azt hiszem.
Gergő már több, mint egy hónapos, mi meg már olyan 14 hónaposak lehetünk.

És még mi történt? Több, mint egy év után magamtól néztem itthon dvd-n filmet. És egy este alatt elolvastam egy könyvet is. Furcsa, hogy ezek így egyszerre törtek rám. Mi volt a film címe? Annie Hall. És a könyvé? Annie Hall - forgatókönyv. Mi ez, ha nem függőség? :) (mint a film, mint pedig WA iránt)

Szafajet napleletek - ékszer, szerkó, képek: Játszási

Szafajet napleletek - ékszer, szerkó, képek: Játszási: Holnap elutazom nagyizni és kirándulni, így addig elindítanám az ígért augusztusi játékot. A tulipános láncokat tudom, hogy sokan szeretitek...

játékjáték

Elalváshoz

"Inci, Finci és a kis Picurka 
Elindultak hosszú útra. 
Kristályfolyamon hajóztak, 
Míg tengerre futottak. 

"Hová mentek? Mit csináltok?" 
Szólt a kövér Hold reájuk. 
"Halat fogunk, szép heringet. 
Míg az ezüst tenger ringat, 
Megmerítjük hálóinkat." 
Szólt Inci, Finci és Picur. 

Inci, Finci álmatag. 
Picurka is bólogat. 
Kis hajójuk égen járó, 
Álmok szárnyán messze szálló. 
Csukd be szemed, és halld anyád, 
Mesékből szőtt halk szavát, 
Éji tenger moraját, 
Legendát súg, száz csodát. 

Lásd, búcsúzik a három úr: 
Inci, Finci és Picur."

Az olimpia végnapjaiban:

-És akkor mit fogunk nézni, ha vége lesz az olimpiának?
-Hát... Columbot.
-Mindig?????
-Persze.

Gyere vissza, Olimpia!

Gondoltam majd mondok valamit, valami okosat és csípőset, hogy meglepődjön és ne érezze magát nyeregben. Aztán...

-Tudod mi vagy te?

-............ Egy kisfiú. (épp csak annyira aranyosan biccentve, hogy biztos hatást érjen el)

...kész, végem lett. nem tudok erre mit mondani. Imádom! ♥

Alighanem túl soká éltem a hegyek között, túl sokat hallgattam patakokat és fákat. Érzékeid nem értik értelmem szavát. Mások sem fogják. Magam maradtam Énemmel.

Nem kerestétek még magatokat: hát megtaláltatok engem.

Az mondom hát néktek, veszítsetek el most már engem, és találjátok meg önmagatokat; és csakis akkor térek vissza közétek, mikor már mind megtagadtatok.

Bizony mondom, testvéreim, más szemmel keresem majd akkor, akiket elveszítettem; más szeretettel foglak szeretni titeket.

Bízvást mondom, hogy barátaim lesztek még egykoron, és gyermekei lesztek egyazon reménynek: én pedig harmadízben is eljövök közétek akkor, hogy együtt üljem meg veletek a hatalmas délnek ünnepét.

/részlet Zarathustra beszédeiből/

(Talán megszeretem Nietzschét is egyszer)

Ha nem lennék ilyen fiatal, azt hinném, elmúltam már hatvan is, annyira szana-széjjel vagyok.

Mindennap felbukkan az ablak előtt egy szajkó, és órákig ugrabugrál a fenyőágakon. Jól lakik, aztán továbbáll. De jön mindig. És ez nekem nagyon jó.

Szeptembertől a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogi asszisztens szakos nappalis hallgatója leszek. Na és most levegőt veszek. Juppí!

u.i.: Ez egy fontos munka, nem hiába képzik ezeket a szakembereket egyetemen, a jogászok mellett közvetlenül, mert tulajdonképp a jobbkezeik (bővítve: majd a leendő főnök jobbkeze) leszünk. Ha nem is tudok majd annyit mint egy jogász, de elmélyülök a dolgokban rendesen.
Ennyi.

Ő Gergő. A képet anyukája/apukája készítette róla. És mostmár el szabad érzékenyülni, szóval meg is teszem :)

ÉLJEEEN!

Ma délután megszületett Csóri Gergely, Micu és Szilvi kisfia, Eszter kistestvére. A gyermek 4200 grammal és 56 centiméterrel jött a világra. (kb. annyival, mint én anno) Nagyon-nagyon örülök, el sem tudom mondani! Mindenki egészséges, most valószínűleg békésen alszanak. Gyönyörű baba, már láttam képeket is. Tényleg nem tudok mit mondani, nincsenek szavak.

Küldök neked Gergő egy dalt, amit igazából nem szeretek, de más ide illőt nem tudok.
http://www.youtube.com/watch?v=5FlGtUWgUD4
Isten hozott, kicsi fiú! Remélem jól érzed majd itt magad :)

Millió kalap energiát és egészséget holnapra Vácra, a legeslegjobbaknak!!

Weöres-félperc

Ha pokolra jutsz, a legmélyére térj:
az már a menny. Mert minden körbe ér.


Jó, hogy valaki leírta ezt (is). Jó, hogy megtanultam és jó az is, hogy tudom még mindig. 

JA!

És köszönöm, annak/azoknak a kedves amerikai olvasónak/olvasóknak, hogy úgy látszik, rendszeresen nézik a blogot. Puszi! Thank you for the reading dear American readers! Kisses!
Nem feledem el a legeslegkedvesebb magyar követőket sem, imádom őket egytől-egyig (főleg egyet-kettőt:)

u.i.: Miért tűntek el az indiaiak és grönlandiak?

Orvosnál, már megint

Nénik egymás közt, mellettem:
-Gondoltam rászánok 50ezer forintot hallókészülékre, annyit megér, de a lányom azt mondta, hogy 100ezer alatt nem kapok.
-Hát látszik, hogy te sem ezen a világon élsz.

Később:
-Elkezdett zúgni a fülem. Először idegesített, de észrevettem, hogy mióta zúg, meghallom, ha a gyerekek rágyújtanak a ház mellett éjszaka.
Wow, ezekszerint nem is jelent rosszat, ha zúg a fül! Csoda, hogy csak azt...

Na, szóval ilyenek vannak. Anya szerint fétisemmé vált ezeket meghallani. Hülyebeszéd-fétis. Jól hangzik. Szerintem Bálint is alátámasztja :)

Úristen, hogy én mennyire szerelmes vagyok!!!!

Nagyjából 10-11 éves voltam, amikor először láttam a Hair-t. Lényegében annyira fiatal voltam, hogy nem sokat érthettem a vietnami háborúról, a virággyerekekről és a hippimozgalomról, de anyáék hagyták, hogy megnézzem velük. Annyira magával ragadott a film hangulata és szellemisége, hogy a mai napig őrzöm a fejemben. Annak ellenére, hogy rendkívül befolyásolható korban voltam, és láttam, milyen "jó" érzést kelt a fiatalokban egy-egy LSD trip, máig ellene vagyok mindenféle tudatmódosítónak és sosem élnék velük. Neveltetés, vagy csak józan ész, nem tudom. Egy szó, mint száz, a kedvenceim közé tartozik máig a film és nagy hatással van rám. Ezt azért írtam le, mert épp ebben a témában olvasok cikkeket, és gondoltam, nem árt, ha feljegyzem. Magamnak.

Írnom kéne, mert nagyon akarok. De most nem megy. Kiszívja az összes energiámat ez a tikkadt idő. Ha megázok, majd írok.

Annyit azért megjegyzek, hogy: már több mint egy éve élem a hétköznapokat szerelmes várakozással, hogy aztán minden hétvégén újra és újra átéljem az édes viszontlátás örömét. Jó, hogy hazajön. Jó, hogy szeret és hálám jeléül viszontszeretem. Szóval, rettenetesen szerelmes vagyok. Hogy miért, azt magamnak sem könnyű megmagyarázni, meglepő ez, néha nevetek is magamon, de ennek talán így kell lennie. S csak pislogok, hogy mennyire fontos számomra a buksi feje.

Az anyakönyvi kivonatomban ez áll még:
MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG (tollal átsatírozva a 'nép'), persze a régi címerrel.
Felhasználták a megmaradt kivonatokat, 'ne vesszen má' kárba' alapon.
Én sem vagyok mai darab, no :)

Ideje lesz áttennem a blogot valami más helyre. Mondjuk vissza az agyamba.

Még sosem voltam a tengernél, mégis mindig, amikor kagylót tartok a fülemhez, hallom a morajlását. Senki nem tud átverni: ez nem a levegő.

Már megint? Hát persze...

Lóti futi gyerek. Mármint én. Már az asszisztens néni is megjegyezte: mindennapos vendég vagy már itt, az orvosi rendelőben! Persze néni, kihasználják, hogy nem vagyok sehol soha, ezért küldenek. Én meg megyek, rendes jány létére, lételemem a segítés. Szóval a helyszín újra a váró, egy napon. Új arcok, no mondom, hátha csend lesz vagy valami. Háh, naiv a kicsike. Persze ne üljünk síri csendben, de ordítani sem illik. No de, sorolom: néni, nem olyan nagyon néni, nénike, aranyosabb néni, csendes (egy darabig) néni. Témának mit válasszunk? Reumás fájdalmak? Most nem. Unokám jaj de okos? Majd később. Vizes térdek? Talált, süllyedt. Gondoltam én, mezei receptírató, majd elhallgatom ezt is. Aztán:
-Te, menjél el csontsűrűség vizsgálatra! Ott megmondják mi a bajod.
-Dehát tudom mi a bajom! Vizesek a térdeim.
-Mé lenne vizes? Az nem alakul ki olyan könnyen. (Itt a velem szemben álló fiatalember szeme a lehető legtágabbra nyílt ki, de csak szolidan.)
-Hát mert örököltem.
-Ja értem.
(valaki más) Te hülye, azt csontritkulás vizsgálatnak hívják! (???)
-Menjél el fizikoterápiára, ott csodát tesznek! Már az unokám is volt. (családi program)
-Megy a halál, a kórház a város másik felén van!
Itt már én sem tudtam kiválasztani a megfelelő reakciót.
Egy darabig szó volt még a homeopátia áttöréséről, Füves Gyuri bácsiról, s egyéb jó dolgokról. Volt némi tolakodás, pofátlan, nem köszönő betegek, eső és miegymás. Már lelkiekben készülök a következő találkozásunkra, kedves rendelő, állok eléd!

Ma reggeli tévé part II.

Nem vagyok egy túlságosan puffogós fajta, s nem is morgásnak szánom ezt az írást, csak elmesélem, mi volt. El kellett szaladnom a háziorvoshoz a nagyszüleim receptjeiért. Szíves-örömest megtettem. Leültem a kis kosárkámmal és kivártam szépen a sorom. Van ez a szokás a magyar egészségügyben, hogy 'én csak receptért jöttem, már fel is írták, épphogy csak beszaladok érte.' Ma is éltek ezzel jó páran. Élhetnék én is, de szeretem tisztességesen kivárni a sorom, főleg ha semmi dolgom. Teljes nyugalomban ültem a pletyka-vízesésben. 'Jaj de fáj!', 'Náthás vagyok, így az ujjam sem tudom megmozdítani...', 'Ma bevettem 7 szem gyógyszert és még be kell vennem 10-et, mert másképp nem gyógyulok meg!', 'Nézd a visszereimet, látod milyen csúnyák? Várj megmutatom a combomon, ott még rosszabb!' (true story!!!!) És még sorolhatnám... Szóval a panaszkodás és a szomszéd zöldségének kibeszélése az általános. Persze, értem én, betegek és gyengék, de -tisztelet a kivételnek- azért rátesznek pár lapáttal. Ja, nameg a 'vak, süket, nagyon beteg nyugdíjas vagyok' szindróma. Belép a váróba, nem köszön, odatolakszik az éppen várakozó elé, mintha ott sem lenne, majd a botjával betörve az ajtót bemegy. Nem szólnak, értelme nem lenne. 'A fiataloknak olyan sok idejük van, várjanak csak, én sietek Izaurát nézni.' Szerencsére ez csak vékony réteg a nagy tortából, de sajnos én mindig találkozok ilyennel. Tisztelet nekik, mert dolgoztak egész életükben, csak a nagy munkában éppen modort nem tanultak. Mindegy. Amíg magam elé engedtem a váró felét, addig legalább megtudtam egy prospektusból: nem vagyok allergiás, nem veszélyeztet visszér, és a melanóma is elkerül. Papír-gyógyítás, kis nyugalom-adagok rákszűrés helyett.

Ma reggeli tévé

Nem szoktam így reggel tévézni, de most bekapcsoltam. Mivel nem volt semmi érdekes, ezért leültem ide, és elkezdtem szörfölni. Közben félfüllel hallgatom a tökmindegy csatornát, figyelmes leszek a 'kájli minyog' kiáltásra, ott már tudtam, ez biztosan nem egy könnyed irodalmi óra Jókai Annával. Aztán következő morzsa: 'hozom a királynőt!' felkiáltás majd az esküvői induló dúdolása hamiskásan... Oké. S hogy mi tette fel az i-re a pontot? A gyereket igyekeznek betuszkolni a gyerekülésbe, majd amikor sírni kezd, anya száján kiszalad egy 'Isten ...... meg!'. Oda sem néztem, csak kapcsolgattam kétségbeesetten, hogy több kultúra ma ne ragadjon rám. Nos, ha ilyen produkcióval bekerülnek emberek a tévébe, akkor az én esetleges próbálkozásom színfolt lenne, vagy még unalmas is talán... Gyerekeket el a kereskedelmi csatornák elől!

Levél a munkásszállóra

...szóval nem történt ma velem sok minden. Voltam a boltban, aztán lementem a postaládához, hátha jött levél. De nem jött semmi, csak az áramszolgáltatótól. Meg az tök jó volt, hogy beszélgettünk. Az volt a legjobb a napban. Minden napban az a jó. Amikor leülünk mindketten a nagy lapos elé és írjuk, hogy mi volt. Jó találmány, valljuk be. Emlékszem a leveledre, mindjárt egy éve lesz, hogy küldted. Kidobnám, mert rosszra emlékeztet, de te írtad és sokat jelent. Minden, ami te vagy; a világ összes itókája vagy. Elgondolkoztam, mit szeretek benned: nem tudnék egy dolgot kiragadni. Talán azt, hogy pontosan a másik felem vagy. Régen kettévágtak egy zsemlét, és a két fél valamiért elvált egymástól. Élték békés félzsemleéletüket, megvoltak szépen, de legbelül rossz volt nekik mindig, próbáltak más félzsemlékkel eggyé válni, aztán inkább hagyták a fenébe. Aztán amikor újra találkoztak véletlenül, minden egyes részük a másikért kiabált. És újra egy zsemle lett a két fél. Tökéletesek egymás szívében. De most is nagyon hiányzol, kedves cipóm. Tudom az agyammal, hogy vagy, és hogy a szerelmem vagy, de néha bevillan egy emlék és olyankor meghatódom, amiért pont te vagy az. Amikor így megállok egy percre, akkor jövök rá, hogy mennyire monoton az összes hét, és a hétvégék is, de itthon vagy, és ez olyan, mint amikor megcukrozod a süteményt. Amikor nem ízlik a leves, megsózod és jobb szájízzel eszed utána. Jobban ízlenek a napok, ha velem vagy. Hülyeségeket kérdezek szerinted, szerintem meg hülyeségeket beszélsz, de te vagy az egyetlen a világon, aki ezért nem hagy el és akit én sem hagynék el sosem. És bocsáss meg, ha idegesítelek, csak zavarban vagyok, amiért kicsinek érzem magam. Ígérem, hozzád növök, ha te is hozzám zsugorodsz. Bár... nem muszáj. Majd megcsiszoljuk egymást, mint a kavicsok a folyók medrében. Tudniillik ott vannak a legtökéletesebb kis kövecskék, annyira finomra csiszolgatják egymást az évek folyamán.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy szeretlek. Meg még azt is, hogy mindig szeretni foglak, mert nekem te vagy a legjobb, akit csak kívánhatok.

u.i.: szerelmesed vagyok.

ölel: a kis szabi 

!!

"A 4 év alatt végigpuskáztam minden dolgozatot, érettségin hogy oldjam meg?? Minek egyáltalán érettségizni??Olyan igazságtalan az élet!!!!!!!" Megmondom anyukám mi a valódi igazságtalanság!! Az, hogy édesanyádéknak lesz annyi pénze, hogy az épphogy' meglett érettségid után még egyetemre menjél, aztán lediplomázz valahogy, majd teljesen haszontalan legyél... Na meg az, hogy az én szüleim évtizedek óta dolgoznak becsületesen, és nekik mégsem sikerül segíteni nekem. Nem irigylek senkitől semmit, tényleg, csak anyáékat sajnálom, hogy vért kell izzadniuk, hogy a gyereküknek legyen lehetősége kijutni innen...

Szafajet napleletek - ékszer, szerkó, képek: Játék-játék!

Szafajet napleletek - ékszer, szerkó, képek: Játék-játék!: Májusi játék a kánikulában, ahol is megnyerhető:  * egy levendulás, illatmentes szappan * egy levendulás-teafás ajakír * egy csavart, kal...

-Anya!
-Tessék?
-Pipázni fogok. Rendes pipával.
-Jó.

És kiment a konyhából. Egy pillanatra ledöbbentem a válaszán. Mármint azon, ahogyan mondta. Mintha arra kaptam volna ezt a reakciót, hogy: Anyukám, hozok egy pohár vizet. Természetes "Jó." volt, semmi megrökönyödés a hangjában, hogy "Istenem, már megint mit talált ki." vagy hogy "Ja igen, persze!" Egy árva kételkedő mosoly sem volt az arcán, még csak a fejét sem rázta. Fiatalabb koromban minden bizarr és új ötletemtől valamiért el akart ájulni vagy egyszerűen csak kinevetett. Tudta, hogy kinövöm/megunom/meggondolom magam/elfelejtem. De most már nem. Beletörődött volna a terveimbe? Vagy a hosszú évek kemény munkája meghozta volna a gyümölcsét, és magától értetődőnek veszi, hogy cseppet sem lettem átlagos (gondolatokkal és ideákkal rendelkező) gyermek? Azt hiszem Anya végleg belátta: valami sosem változik.

Hogyha nékem sok pénzem lesz I.

...abban biztos vagyok, hogy az lesz az első dolgom, hogy Apának veszek egy éttermet. Sokat emlegeti a Balassát, és tudom, hogy nagyon szerette, s bár visszahozni nem lehet azokat az időket, de legalább azt csinálhatná, amihez a legeslegjobban ért.

u.i.: welcome new Blogger!

voltam már minden,

átkos gyerek, peremre szorulva

virágos tavasz

a csúf gonosz

az utcán csak "szép szép, kár hogy kicsit kövér"

ujjamon csorgó vérplazma

vágyakozó

alig-alig mélabú

nyakig érő mosoly

egy kis aprópénz a zsebemben

szálka a szemekben

sóval hintett sebbe szorult kismadár

király, vagyis csak egy túlfutott kopár

vidék

anyám hajában őszhajszál

sajnálkozó szerelmespárból a nevető harmadik

megvetett magvetett

s mindeközben nem akartam más lenni, csak

fakasztott ember

lábnyomában egy kis pipacs

(photo by Robert Capa - Hemingway with his son)

Apának a legjobb "frizurát" csinálni. Gép, aztán olló majd borotva. Semmi fazon, a kérés mindössze annyi, hogy ne látszon, mennyire ősz és hogy rövid legyen. Ennyi. Kár, hogy én sajnálom a hajam erre.

Beszélj

Ha kell, százszor megmentem az életed, de a magamét nem tudnám. Végtelenül szomorú lennék, ha nem lennél velem, magamról viszont nem tudnék, nem fájna már. Fájdalmas ez, hiszen működik az életösztön. Emlékszem, sokszor mondogattuk, hogy 'bárcsak máshol lehetnénk'. Akkor persze nem a halálra gondoltunk. Valamiért mindig azt akarom, hogy maradj csendben és ne szólj semmit. (...) Amikor hallottam az első lövést, felkaptalak a karomba és beszaladtam a szekrénybe. Az arcod vörös lett a sírástól, de én szorítottam a szád, hogy egy hang se jöjjön ki a torkodból, a másik kezemmel simogattam a hátad. Imádkoztam. Életemben először. Kiabáltak odakint, aztán csend lett. Aztán ismét nagy zaj támadt, egy rendőr letakart minket egy takaróval, és kért, hogy ne nézzek szét. Kiszaladtam veled, át a tópartra. Tudom, hogy nem emlékszel. Nem akartam, hogy emlékezz, azt sem, hogy kérdezgess erről. Azt akartam, hogy csendben legyél. De felnőttünk és nem hallgathatunk tovább. Azért lettem orvos, hogy a halált elintézhessem egy csendes főhajtással, hogy ne kelljen kimondani, mi történt az apával, a férjjel, a nővérrel. (...) Most viszont visszajöttem az Isten torkából, és ott nem volt jó hallgatni. Kiabálni akartam, de nem ment... Ott megfogadtam, hogy soha többé nem hallgatok. Mert mindenki megérdemel egy jó szót, a legrosszabb időkben is. Úgyhogy most megyek, és megbeszélem a feleségemmel a házassági problémáinkat. Azt még rendbe hozhatjuk. S ha mégsem sikerül, nem úgy fogunk egymásra emlékezni, hogy csendben, egy szó nélkül ment tönkre a házasságunk.

Normálisak-e ezek a fiatalok?

Válaszukat várjuk a postacímünkre: Csóri Corporation, NY City Sunset Boulevard 123.

Segítség: Szerelmesek nagyon!

Rock and roll és a legényes

Kicsit elmaradtam vele, (bocsi) de éppen ma jelent meg az újság, ezért talán aktuális is lett.

Olvassatok Misiről!

„Nagyon szerencsés vagyok, hisz mindig voltak körülöttem olyan emberek, akikre felnézhettem, s nem kellett az újságokban keresnem példaképeket.” Vallja Nagy Simon Mihály, ha a bálványokról kérdezzük. Márciusban az ő történetét ismerhetjük meg.

Misi 1992. február 20-án látta meg a napvilágot egy budapesti kórházban. A zene mindig is élete szerves része volt, az első gitárleckéjét még a Kiss Árpád Általános Iskola elsős kisdiákjaként vette Gordos Jánostól. Kicsi kezei miatt kezdetben nehezen ment a játék, borzongott a hangszertől, így amikor csak tudta, elkerülte messzire. Pár évvel később a zeneiskolában zongoraórákra járt – amikor kedve tartotta, hisz a fekete-fehér billentyűk sem kötötték le a figyelmét. „Anyukám íratott be ezekre az órákra, akinek nagyon hálás vagyok, amiért mellettem áll és támogat. Ő az igazi példaképem.” Ekkor kezdett el járni a dejtári madarász táborba is, mely nyarai fontos eseménye lett. „Ha nem lenne, valószínűleg én is más ember lennék, meghatározó emlékek kötnek Kagyerják Pali bácsi táboraihoz.” – mondja Misi. Hosszú idő után azonban saját magától ragadott ismét gitárt, és gyártotta sorra a Ben Howard és Tom Smith (Editors) inspirálta „szobaalapokat”, majd megtanult citerázni is.

A Balassi Bálint Gimnáziumban töltött évei alatt barátaival, Bárány Bencével, Kovács Péterrel, Kökény Ákossal és Fábián Dáviddal zenekart alapított, első fellépésük Kőműves Anna kiállítás megnyitóján volt. Lelkesedésüket és tehetségüket balassagyarmati, érsekvadkerti, őrhalmi koncerteken is bebizonyíthatták, sőt, Dáviddal Budapesten is játszhattak egy akusztikus esten. S hogy mi a zenekar neve? „Ami éppen tetszik! Különös a mi történetünkben, hogy mindig más névvel léptünk fel. Kezdtük úgy, mint Racing Rats, aztán jött a Quasimodo Quartet, Orange Country, de végül talán lehorgonyzunk az első mellett, mely teljesen véletlenül lett a feldolgozásokat játszó formációnk neve. Köszönjük Zolnyánszki Zsoltinak, hogy végig összefogott minket!” Ezzel a névvel, s tagcseréket követően októberben felléptek a gödöllői egyetem gólyabálján is (mostani felállás: Nagy Simon Mihály, Fábián Dávid, Csikány Péter, Bárány Bence). Misi hirdeti egy ismerőse mondását: „a zenét nem mi írjuk, csak közvetítő csatorna vagyunk.”

A zene mellett a táncban is ígéretesnek bizonyult az őrhalmi fiú. Tagja a Palóc Néptánc Egyesületnek, akikkel Erdélyben és Lengyelországban is lehetőségük volt a magyar néptánc varázsát megmutatni.

Jelenleg a Szent István Egyetem Mezőgazdasági- és Környezettudományi Karának vadgazda mérnök szakos elsőéves hallgatója, így hétköznapjait Gödöllőn tölti. Itt új hobbijának, a rögbizésnek is hódol, a Gödöllői Ördögöknél játszik. Bár csak a közelmúltban csatlakozott a csapathoz, rögtön barátokra talált. Egyelőre azonban nem szeretne mást, mint megtalálni saját magát és azt csinálni, amit igazán szeret. És ha ezzel másoknak is örömet okoz, akkor lesz igazán boldog.

Szafajet napleletek - ékszer, szerkó, képek: Tavaszi játék!

Szafajet napleletek - ékszer, szerkó, képek: Tavaszi játék!: Ahol megnyerhető egy ékszer: * vadmadártoll fülbevaló "kőkorszaki" fagyöngyökkel * vidám nyári nyaklánc kasírozott anyagból, nemez- és fa...

Mondatok

1956. október 27-én három fiatal jegyespár házasodott össze Balassagyarmaton. A felfordulás közepén, nem épp álomszerű körülmények között hat ember mégis össze akarta kötni az életét. Nem számított a forradalom, sem az, hogy gyermekkorukban talán másmilyen esküvőről álmodoztak. A hat emberből már csak két ember él, az egyik pár. Miklós bácsi és Zsófi néni, a nagyszüleim. Október 27-én Szabina névnap is van. Nekik is és nekem is több ez a nap, a szálak évtizedek múlva, a második lányunokájuk születésekor forrtak össze. A szabó lány és a műszerész fiú szerelme öröknek bizonyult, s belegondolni abba, hogy milyen világban, milyen zord viszonyok között éltek, ez nem csak egy szerelem. Ez egy életen át tartó szoros és varázslatos szövetség is egyben. Létezik még ilyen? Igen, ha nem törték össze végleg a rózsa üvegfedelét...

Grr

Jelenleg ez a mondat határoz meg főleg:

Bele

fogok

csavarodni

a

felvételi

eljárásba!

(18:46) Virágh ordít, kritizál és "udvarol" is kicsit. Éljen a doktor úr!

Az objektív(ek) mögött

A februári adag: Pohánka Xénia fényképész, életérzés, boldogság.

Vannak emberek, akiknek különösen finom érzékük van ahhoz, hogy a világot a saját „szemüvegükön” keresztül úgy mutassák meg, hogy az mindenki szemüvege lehessen. Ők a fényképészek, s közülük egy, Pohánka Xénia, városunk szülötte megmutatja, mi rejlik az ő szemüvege mögött.

Xénia 1985-ben született Balassagyarmaton. A Dózsa György Általános Iskola elvégzése után a Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola határrendészeti szakán tett érettségi vizsgát. Ezután Budapesten tanult tovább a Práter Utcai Szakképző Iskolában, ahol fényképészként végzett. A tehetséges fiatal lányt gyermekkora óta érdekli a fényképezés világa, és bár határ rendésznek tanult, egy égi jel mégis a fényképezőgépek felé vezette, a pillanat varázsát szerette volna megörökíteni, a megismételhetetlen momentumokat rögzíteni az utókor számára. Xénia szereti fotózásain a XX. század hangulatát visszavarázsolni, a régi beállításokat szívesen használja a modern korban is. Balassagyarmat különösképp inspirálja, mindig talál újat, szépet városunkban, s ha csak egy portré erejéig is, de az embereket is megismerheti ezáltal. Tehetsége elismeréseképpen 2005-ben Csemniczky Zoltán és Medvácz Lajos segítségével sikerült egy – az osztálytársával közös – kiállítást szervezni a Művelődési Központ aulájában, ezután egy Nógrád megyei vándor fotókiállításon szerepelt képeivel. Az igazi áttörés 2006-ban következett be, amikor egy nemzetközi fotópályázatba beválasztották az egyik divatfotóját, mely a budapesti Francia Intézetben volt látható. A kép a Palóc System nélkül nem jöhetett volna létre. Fényképészként dolgozni Vácon, Urbán Júlia műtermében kezdett, majd Budapesten Bidzovszky Jánosnál a laborálás csínját-bínját is megtanulhatta. Dolgozott a Borsnak és a Zöld Pardonnak is egy rövid ideig, ám a szakmában komoly versengés folyik, s nem mindenki tud érvényesülni úgy, ahogyan szeretne, így Xénia egy kis stúdiónál folytatta tovább, ahol kitanulta a nyomdai előkészítés menetét is. Ennek kapcsán kijutott Ausztriába, Bécs mellé is, ahol drágaköveket, értékes porcelánokat fotózhatott. Ezen kívül rengeteg érdekes helyen süthette el a gépét, ilyenek például a Palóc Múzeum, a Művelődési Központ, a balassagyarmati vasútállomás, a budapesti vágóhíd víztornya, Görögország, Athén olajfinomítója. Xénia szerint minden hely különlegessé válik, amint meglátja a megfelelő pillanatot a fénykép elkészítéséhez. A Rock Táncháznak köszönhetően belekóstolhatott a koncertfotózásba is, a helyi fiatalok már jól ismerik Xéniát, hisz amikor csak teheti, ott van a közönség soraiban és fényképezőgépével megörökít minden mozzanatot. Jelenleg férjével Budapesten élnek, ahol egy fénymásoló-szalont vezet és grafikusként dolgozik. Fontosnak tartja, hogy a jövőben minél több emberhez eljussanak a képei, az internet világában ez egyre lehetségesebb, így az is, hogy csak és kizárólag a fényképezésnek szentelhesse az idejét. Nemrég indult el a fotóblogja és facebook-os oldala is, így ott is nyomon követhetjük Xénia munkásságát.

Most közelről volt szerencsém megérezni, milyen az, ha nem tudok bejutni a felsőoktatásba, mert ellehetetlenítik az egészet. De talán sikerül...

Annie

Felhívás...

... keringőre. Vagyis követésre.

Pár (balassagyarmati gyökerekkel bíró) lelkeskatona elindított egy weblapot, melyet érdemes figyelni, hisz nem népet butít, nem beszél sületlenségeket és nem hobbigasztrobloggerkedik. Közöl, felhív, megmutat. És ez jó. Lehet követni Facebook-on is, mert az most nagy divat.

Szóval: http://bgyarmat.com/

Szeressétek!

Az első levél - válasz

Szia kistestvér!

Én Csóri Eszter vagyok, 2 éves mindjárt. Láttam, ahogy Anya olvasta a levelet, amit írtál nekünk, gondoltam válaszolok neked. Én nagyon örülök, hogy lesz egy testvérem, sokat játszunk meg fogócskázunk együtt. Anyával sokat vagyunk ketten, mert az Apukánk dolgozik, és ezért jó, hogy már négyen leszünk egy család. Bocsánatot kérek, ha véletlenül megütöttelek a pocakban, én is sokszor még figyelmetlen vagyok, de ahogy növök, úgy tanulok meg egyre több mindent. Például , hogy vigyázni kell ha szaladok, meg már majdnem ki tudom mondani, hogy Anya. Apát néha Micunak hívom, mert sokat kiabálja neki ezt az Anyu, ezért hip-hop megtanultam. Te is megfogod. Meg azt is, hogy kell ügyesen enni villával meg kanállal, én ezeket már mind tudom! Ha valami nehezen megy majd akkor én segíteni fogok neked, hogy szépen megtanulj te is mindent. Jó testvérek leszünk! Vannak is nagyon vicces emberek, mint például Bálint, ő jó sok vicceset szokott mutatni, de Anya mindig rászól, hogy ne tanítson meg engem a rosszra, ezért sokszor, amikor bohóckodik nekem, nem figyelek oda, hogy ne tanuljam meg a rosszat. Figyelek majd rá, hogy te is jól viselkedj! Nagyon várom, hogy megmutathassam a játékaimat, meg a sok könyvemet. Nézünk majd együtt mesét, Frakkot, Micimackót és sok Pom-Pomot, ezek a kedvenceim. Várlak már, sőt, még nagyon sokan, képzeld, még Amerikában is várnak téged! Nem tudom hol van, de szerintem nagyon messze. Ott laknak Anyáék barátai. Remélem jól érzed magad köztünk, és majd rajzolunk is együtt, azt is szeretek, majd megmutatom, hogy kell.

Siess hozzánk, szeretettel várunk téged Kistestvérkém!

Nővérkéd:

Csóri Eszter

u.i.: Apa magas és jóképű, Anya pedig kicsi és jóképű. Szóval biztosan te is nagyon jóképű leszel!

Az első levél

Kedves Anyukám, Apukám és a Többiek!

Mostanra már egészen kényelmesen berendezkedtem, jó helyem van itt a pocakban, Anya, egy ideig még maradok. Kíváncsian várom már, milyen lesz veletek, ahogy hallom, vidám, kedves családba kerülök. Tényleg lesz egy tesóm? Hallottam őt, aranyos hangja van, biztosan nagyon szép is. Eszter, igaz? Mondd meg neki, hogy ne rosszalkodjon annyit, ha te ideges vagy, én is az leszek kicsit. Az jól esik, amikor simogatja a hasad. És az Apa milyen? Magas és jóképű? Nem számít végül is, csak az, hogy szeret téged. Érzem én is. Elfoglalt, igaz? Azért majd bújócskázik velem meg a testvérkémmel? Én sajnos még nem tudom, hogy fogok kinézni, a Jóisten nem mondta meg odafönt, hogy mi lesz a sorsom, csak annyit mondott, hogy ti szeretni fogtok nagyon. Hallottam, amikor Anya boldogan újságolta a barátainak, hogy jövök. Örültem, hogy vár, hogy boldog, mert jövök. Ki az a Bálint? Olyan jókat szokott nevetni Apával, hallgatom néha, ahogyan beszélgetnek, testvérek igaz? Örül nekem? Vele is jó lenne majd játszani, megtaníthat autózni? A Mamámnak is kellemes a hangja, hozzá is megyünk majd sokat? Jaj Anya, olyan jó itt, nálad. Bocsáss meg előre is, ha rosszul viselkedek, vagy rossz jegyeket kapok, ígérem, soha nem foglak bántani. Szeretném már látni a világot, a fákat, a házakat, de nem sietek még. Jó most. Igyekszem majd a segítségetekre lenni, jó gyereketek lenni és sokat nevetni. Most kicsit elszenderedek, hosszú volt a nap, látom a pocakon keresztül, hogy lassan elmegy a családom is aludni.

Ez volt az első levelem hozzátok. Írok még máskor is.

Én voltam, innen bentről, Anya ideiglenes lakótársa.

A kis Nudli

Annak, aki...

...türelmetlen, megmutatom a cikket, amit egy jó ismerősömről, Farkas-Kontra Mátéról írtam a Gyarmati Újságba. Ugyanis, írok bele. Ez az első, aztán jön szépen sorban a többi. Ha van igény, mindig premier előtt megmutatom mit komponáltam kis kezeimmel. Íme Mátéról egy kis ismertetés. (ez azért tök jó, mert mondjuk az indiai olvasóim, akik nem tudják a kezükbe venni a lapot, vagy akik már lusták olvasni a nyomtatott sajtótermékeket, ezáltal megismerhetik az érdekes magyar ifjakat:)

Farkas –Kontra Máté, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Farek, fiatal, tehetséges balassagyarmati festő-grafikus-fotós-tanár. Bárki könnyen felismeri őt hosszú évek kemény munkájáról, egyik védjegyéről: a rasta hajáról. 1988-ban született Balassagyarmaton. Tanulmányait a Szabó Lőrinc Általános Iskolában kezdte, középiskolája a Balassi Bálint Gimnázium volt, ezután egy évig a Nyíregyházi Főiskolán tanult, majd rajz-vizuális környezetkultúra mesterszakos tanári diplomát szerzett az Eszterházy Károly Főiskolán. Az absztrakt, minimal art és gesztus festészet jegyeit hordozó festményei jellegzetesek, jól tükrözik alkotójuk tehetségét, hozzáértését. A művészetek világában otthonosan mozgó fiút szülei segítették, bíztatták a kezdetektől. A legjelentősebb inspirációt azonban a nagyapjától, Farkas András festőművésztől kapta, aki bár sajnos már nincs köztünk, tisztelet övezi városunkban, s Máté méltóképpen viszi tovább a tőle kapott „örökséget”. Később neves művészek egyengették pályáját, így például Pénzes Géza, Bacsúr Sándor, Bakos Ferenc, Egerben mesterei voltak Erdős Júlia, Földi Péter és Bukta Imre, akiket nagyra becsül. Állítása szerint soha nem érezte közel magához a közösség szervezését, a fordulat a 2006-2007-es években következett be, ekkor szövődött életébe a reggae zene, az életérzés, amelyben megtalálta az igazi útját, második családját. Azóta tervez flyer-eket, plakátokat, megjelenéseket a zenekarok számára, szervez színvonalas koncerteket számos városban. Barátokra is szert tett ebben a pozitív közegben, a Ladánybene 27 együttes zenészei személyében, a Dubaku Band és a The Mighty Fishers nevű új formációkban, Lipi Brownban, a PASO dobosában is. Ha egy reggae koncerten járunk, Farekkal biztosan találkozunk, amint éppen fotóz, hiszen ahhoz is nagyon jó érzéke van. A fiatal festő rengeteg sikeres kiállítást tudhat eddig maga mögött. Az első egyéni tárlatát Szécsényben láthattuk, melyet Bakos Ferenc nyitott meg s a művész jó barátai, a Sickpicnic zenekar lépett fel teljes létszámában. Azóta sok kiállítása volt Budapesten, többek között a Telepen, Egerben, a kis zsinagógában; itt kiállítani különleges élmény számára. Alappillére az úgynevezett LÉTra csoportnak, mely egy fiatal művészekből álló formáció, kiállításaik sok városban arattak már osztatlan sikert. Jelenleg a fővárosban él, ahol felső osztályos magatartászavaros, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket tanít a Budapest Főváros Önkormányzatának Kossuth Lajos Gyermekotthonában és Általános Iskolájában rajzra, technikára, informatikára és médiára, valamint a február 3-án tartandó Bob Marley emlékestet szervezi városunkban, melyen a rasta ikon 67. születésnapját készülnek megünnepelni (fellép a Ladánybene 27, a Dubaku és I.Ration MC Kemonnal).

Közelgő kiállításai:

január 21. Budapest, Sirály (a LÉTra csoporttal)

február 3. Balassagyarmat, Szerb Templom

szia :)

csak azt akartam mondani, hogy büszke vagyok rád,

és hogy nagyon szeretlek. egyelőre ennyi,

aztán majd még írok, ha szeretnéd.

ha beengedsz az életedbe.

Rettentően bürokratikus napot hagyok most éppen magam mögött. Egészségbiztosítás, munkanélküli központ, NAV, hivatalok... Fáradt vagyok. Annyi reménytelen szempárt már régen láttam, mint ma, a munkaközvetítőnél. Sorszámmal a kezükben, üresen nézik, mikor hívja őket az ügyintéző, a reménysugár. Mert bizony ők annak számítanak. Csendben állok, hallgatom: "Egyelőre nem találtunk magának semmit...", "Ha áprilisban visszajön, akkor már talán...", "Sajnálom..." - egy kicsit szívszaggató. A családomban látom ezt, mintha megszoktam volna, de ennyi emberen látni, így... Letörten jönnek-mennek a lógó orrok. Hibáztathatnék, sőt, jogom lenne, "bennem van a jövő szellemi és fizikai munkaereje", állítólag. Nem teszem. Ez már nem az az idő, amikor hibáztatni kellene. Ezek a szomorú, reménytelen emberek otthon a tenyerükbe temetik a fejüket, fél tányér tészta felett. Közben az összes gond a vállukra támaszkodik, láthatatlanul pofozzák fel magukat nap mint nap. Ezek az emberek az asztalra fognak csapni, nagy erővel, mert elegük lesz. Kimennek az utcára, és nem fognak senkinek könyörögni, s sokuknak nem lesz vesztenivalója... Lidérc, de itt van a fejünk felett. Rossz ezt látni.

Az új évben megbízok mindenkiben, szebb és jobb is leszek. Persze.