Merre vagy? Fáradt hangjai az éjnek.
Álmodozó poétája korcs szívemnek?
Lángoló nád – elrejti bús magányát,
bájos haragját
Vacogó testemnek.
Nem látlak.
Száraz lélek, egyetlen, hajlongó búzakalászok.
Folyton forgó világ tépett tettei távol tartanak tőlem,
már nincs vigaszom nélküled, futnak a felhők felőlem.
Gyűlik a rejtőző fenevad gyenge harcra,
felbukkan a fájdalom sápadt arca.
Halktalan sikolyod savas zápora szívemnek, melyet csak
szerelmed édes énekei törhetnek meg.
Hallasd hát szavad reménységemre,
Ne hagyj elárvulni,
csendben zokogni,
egy életre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése