Egyre jobban észreveszem magamon, hogy semmi étvágyam nincs. Most húztam le hat kemény napot az iskolában. De túléltem az a lényeg. Tegnap az őszinteség legbensőbb zugába sikerült beférkőznünk a lányokkal. Egyszerű játékból összeborulásos nagyöleléses csend lett. Azt hiszem, megint sikerült egy kicsit jobban megismerni egymást. Nem érzem már azt velük szemben, hogy szorít valami amit nem mondhatok el...
Ma is szépen süt a nap. Kár, hogy holnap hétfő. Még újabb két és fél nap. Állítólag azt már féllábon is kibírjuk... Én azért nem próbálom ki. Szerencse, hogy csak a hétfő olyan húzós.
Realista. Kezdek változni. Hova meneküljek mégis, ha megint csalódok? Ki kell találnom valamit! Vissza nem mehetek. Majd meglátjuk. Egyelőre még maradok, gondolkodom, és vagyok. Így kell lennie, valamiért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése