Útmutató

Ígérem, nemsokára előrukkolok egy kellemesebb témával, de ez az írásom egyfajta terápia, s mivel tudom, hogy mindenki él át nehéz időszakokat, ez talán még kicsit ösztönzőleg is hat majd. Ha az ember kifogásokat keres, mindig talál valamit. Bezzeg a boldogságot, a rák ellenszerét, a tökéletes házat életünk végéig kutatjuk, s rosszabb esetben meg sem találjuk. Kifogás mindig van. Például arra is akad néhány, hogy miért ne álljunk fel a földről vagy kecmeregjünk ki a gödörből. ’Ez nem nekem való.’, ’Nekem így nem megy tovább.’, ’Ennél már csak rosszabb lesz.’ és még sorolhatnám. De felesleges, mindenkinek ismerősen hangzanak. Butaság, füst az egész. Magunknak is félünk bevallani, hogy pedig ez még nem a vég. Pedig egyszerű az egész. Varázsszavak a megbocsátás, az elfogadás, egy biztos kéz, a bátorság és a nagy tüdőtérfogat. A megbocsátás az elnyomott energiáink szabadon bocsátásához szükséges, hogy végre kiszakadjon testünkből mindaz, amit itt bent mélyen magunkba zártunk. Az egészen apró dolgokból is idővel hatalmas, fájó gombóc lehet, ami felkerülve torkunkba iszonyatos rosszulléteket eredményez. S a kimondatlan szó ilyen fájdalommal jár. Az elfogadás is szívből kell, hogy megtörténjen, a felületek gyorsan lekopnak s kibújnak a valódi érzelmek, a harag és kedves társai. Ha megértjük és elfogadjuk teljes egészében a kialakult helyzetünket, objektíven állunk saját magunkhoz is, máris több színt látunk. Lényeg, hogy megtanuljunk együtt élni a visszafordíthatatlannal és a lehető legelőnyösebb megoldást kicsikarni belőle. A biztos kéz az egyik adu a dologban. Ha mellénk szegődik egy segítőtárs, és önzetlenül kinyújtja a kezét, erősen kapaszkodjunk bele, és hagyjuk, hogy segítsen. Persze fontos a tiszta fej, jól válogassuk meg, hogy kiben bízunk meg az ilyen ínséges időkben. Bár a tapasztalt tengerészek is sok mindent láttak már kint a vizen, azért óvatosak, mert bármivel előrukkolhat a teremtő. Szerencsés, ha az embernek ott vannak a barátai, a családja, egy kedves, akikben feltétlenül megbízik, s segítik, ha kell. A bátorságunkat Isten azért adta kezünkbe, hogy a legvadabb dolgokat is meg tudjuk valósítani. Csak azzal nem számolt, hogy elvetjük a sulykot és átesünk a ló másik oldalára. Az ilyen helyzetekben eme tulajdonságunk csak arra jó, hogy szembenézzünk mindennel és mindenkivel, egyenes háttal, kitolt mellel szaladjunk neki a problémáknak és torkunk szakadtából kiabáljunk, hogy: nem fáj, elég volt, jól vagyok. S a tüdőtérfogat… Szívjuk be a levegőt, lassan csukjuk be szemünket, érezzük, ahogy átjárja szerveinket az oxigén, s mikor szép lassan kifújjuk, megszületik az elhatározás, ami beindítja az egész gépezetet.