A porfelhőről a fejünkben, úgy általában

... Kedves olvasó, nem ám a passzátszél leszálló ága által kavart sivatagi szélviharról lesz szó. Ha jobban belátunk ketten a dolgok mögé, lehet hogy felfedezünk némi összefüggést a két dolog között.
Amiről szólni kívánok, állásfoglalás és ítéletek nélkül, az a halál. Mielőtt megijednél, nem foglalkoztat a halál gondolata, csak az utána lévő idő, de még nem szeretnék ott lenni. A hirtelen jött halál, az csigázott fel most engem. Azért jön hirtelen, hogy ne számítson rá senki ember fia. Se kedves, se testvér, se barát, de még az ellenség sem. Hirtelen jön, hogy ne legyen melletted senki. Senki... Abban a pillanatban az ember egyedül kell hogy elbúcsúzzon idegsejtjeitől. Nincs melletted társ, de nincs is szükséged rá. Nem csalódtál az emberekben, csak... egyszerűen Elég. Ez az egy dolog jár a fejedben. Elég. Első perceidtől ott lebeg feletted. Az utolsó másodpercekben erőt vesz magán, csendben mászik bele a hajadba, észrevétlenül széttúrva azt, könnyeket fakaszt a szemedből, nehéz, meleg, belenyugvó könnyeket, majd nesztelenül ellazítja testedet és álomba ringat. S van, hogy nem akarsz ellene tenni, mert neked erre nincs szükséged, megszabadulsz a materiális, kényelmes életedtől, kocsiktól, a szörpös médiától, adóbevallásoktól, ásványvíztől... De megszabadulsz a megtalált szerelemtől, csillogó kisgyerekszempártól, a reménytől, hogy jobb lehet...
Szokták mondani: démonok. Nem vitás, démonjaink vannak, csak nem hívja mindenki így őket. Reszketés, önbizalomhiány, depresszió, nélkülözés, annyi de annyi neve van az ördögfajzatnak... De akár kismacik vagy görbebögrék, félelmek, ott vannak s velünk élnek. Nem éppen előnyös ez a szimbiózis. Valljuk be magunknak őszintén, vannak szituációk, amikor elgyengülünk és aludni szeretnénk, mert nincs tovább. Legalábbis valami aljára kerültünk. A porfelhő, ugye... Szerencsére ezek általában elcsendesednek, hullámvölgyet követi a hullámhegy, félelmetes ha esetleg... mégsem, és... Mi járhat annak a fejében, aki meleg könnyel az arcán nem tűr tovább, kiürült fejjel, nyugodtan zuhan, egy összetört, boldog élet darabjait hagyva maga után?
A vihar elült, csend honol a tájon. S mégis, lám, valahol felkel a Nap...