Leleplezte a bújdosó saját bunkerét. Többé már itt sem vagyok biztonságban, ahogy sehol sem. Ide elbújhattam, nincs az az ember, aki megtalálhatott volna. Kiadtam magam. Talán nem is baj. Kicsi giliszta koromban majd könyvet fognak írni ezekből a valamikből "Hogyan ne éld az életed" címmel. A pokolba nem vagyok elég romlott, a mennybe viszont rossz vagyok. Halálom után sem nyugodhatok békében. Mint az életemben, megint be leszek zárva valahová. A két véges világ közé, a drámába és álmokba. Nézhetem tovább az emberek képét, akiktől undorodom. Arkangyallá tesz majd a menny és pokol követeiből álló tanács. Minek kaptam akkor ennyi jo dolgot az életembe, ha aztán úgyis elveszik tőlem, és nem jutok soha sehová. Különleges teremtmény lehetek. Talán Isten egyik gyárában a selejtek közül véletlenül visszamásztam a normális emberekkel megrakott kamionra. Ez sem normális hogy ennyire küzdöttem az életemért. Pedig meg sem érdemlem. Ha nem félnék annyi mindentől, már rég eldobtam volna magamtól. Fájdalmamban is mindig csak a többiek érdekeit nézem. Ez még nem jelenti azt, hogy én nm állok ki magamért.
Tudom, persze túldramatizálom a dolgokat. Elvileg művészlélek, vagy miféle lennék. De ez sem jogosít semmire, csak magamat nyugtatom vele. Mint annyi minden mással. Például egy jobb élettel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése