Márai S.: Vasárnap

Vasárnap délután Kassán, huszonöt év után először. A levegőben az a sűrű bánat, a gyermekkor bánatának nehéz illata. Az a szomorúság és reménytelenség, a vasárnapok gyermeki idegessége, az a félhomály a kávéházban, a képeslapok között, mint egykor a vasárnapi gyermekszobában, mikor a nevelő elment, s egyedül maradtunk a lombfűrész, Verne művei és az építő kövek között...

Valahol, most is, zongoráznak. Esik az eső. Az utcán, az ablak alatt, őgyelgő tót cselédek és magyar bakák danáznak. Ez a reménytelenség mély, mint az idő, s nem tudja feloldani semmiféle külső esemény.

Vasárnap délután mindig a cirkuszba szerettem volna menni. A gyermekkor minden bánata megrohan és leteper ez órákban, a szörnyeteg, az unalom és a félelmes várakozás szörnyetege ma is itt lappang e házakban, az ablakok mögött, e kapuk alatt... S a legszomorúbb talán, hogy nincs már olyan cirkusz a világon, melynek mutatványait még látni szeretném.