Kiskoromban sokkal nyitottabb voltam a világ, az emberek felé. Tegnapelőtt az iskolából hazafelé eszembe jutott egy emlék. Anyukám régen jóban volt a szomszédokkal. Néhánnyal még mostis, de a többség valami érdekes oknál fogva meghülyült. Na lényegtelen. Sokszor jártam át vele szomszédolni, akkor persze mindenki körberajongott, hogy mennyire szép kislány vagyok és hogy szép a mosolyom is, és a hajam is szép, bla bla bla. Hazafelé persze mindig megzavarodottan mentem, mert minden háznál mást hallottam azzal kapcsolatban, hogy anyura vagy apura hasonlítok-e jobban. Tulajdonképpen már én sem tudtam eldönteni. A történet lényege ennyi, hogy már nem emlékszem melyik szomszéd nénitől, de kaptam egy gyönyörű néger babát. Az egész nem volt több mint 15 cm magas, kis pocakja volt, hosszú, fekete haja és vérvörös szája. Fekete, nagy szemek, kérlelő fekete szemek. Soha nem láttam olyat. Az a szép műanyag játék.... Olyan szépet nem láttam. Örültem neki persze, ezután mindig hurcoltam magammal. Abban a kis cseresznyés bőröndben.... Az volt a mindenem, abba volt mindenem. Hiányzik az a baba. Megtestesített valamit, valami értékeset, régit, ami hiányzik belőlem és sírok utána. A másik maradandó emlékem is a kiskoromhoz kapcsolódik. Volt egy cipőm, ami krémszinű volt, kis slipon style,és egy aranyos lila mackó volt az elején, vagyis inkább mindenféle szinű maci volt az, tudom ez most olyan mintha össze vissza hülyeségeket irkálnék, merthogy,hogy ez csak egy cipő, de nagyon örülök neki, mert ez az egyetlen cipő, amire kiskoromból emlékszem és most eszembe jutott a semmiből. Olyan érdekes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése