A legszebb

Nem tudom mit tartogat még számomra az Isten, de mielőtt meghalok, le akarom írni a nap történetét, amikor Lajos utolszor járt nálam és kirabolt. Már nem vagyok fiatal, egészséges sem vagyok, és nemsokára meg kell halnom. Három esztendeje halogatom e följegyzést. Most úgy érzem, mintha egy hang, amely ellen nem tudok védekezni, sürgetne, hogy írjam le a nap történetét, és mindent, amit tudok Lajosról. Mert ez a kötelességem, és már nincs sok időm... Az ilyen hang félreérthetetlen, ezért engedelmeskedem Isten nevében.

Most már tudom, a ház tartott el minket. Minden, ami szegény kalandos apámtól megmaradt. Csak ez maradt még, csak ez tartott. A ház fedelet borított fölénk, a régi bútorokkal így kifosztottan is az otthont jelentette. A szőlő élelmet adott, nem többet s nem kevesebbet, mint ami kellett a hajótörötteknek. (...) Nunu évtizedenként lassan előlépett az egyetlen társammá. Úgy éltünk együtt, mint a fenyő és a gyöngy. (...) Én akkor már 20 éve nem láttam Lajost, és azt hittem, vértezve vagyok az emléke ellen. Aztán egy napon megkaptam táviratát... Olyan volt, mint minden, amit Lajos húsz év előtt és még régebben nekem és másoknak írt és mondott: átlátszóan hazug, hazug... (...) Ugyan, gondoltam, mit is vihet még el innen Lajos, az ezüstöt? Nevetséges gyanúsítás. Mit ér az a pár horpadt ezüstkanál? Túlzás, Nunu gúnyolódott. (...) Már védtem. Mit is tehettem, ő volt az egyetlen ember életemben, akit szerettem. Aznap éjjel, mikor hazavártuk Lajost, tudtam utoljára az életben, sokáig nem aludtam el. Emléktárgyakat rakosgattam, készültem a látogatásra. S elalvás előtt Lajos régi leveleit olvastam. Ma is babonásan hiszem, hogy a régi levelek olvasása közben különös meggyőző erővel éreztem újra e sejtelmet, hogy Lajosban valamilyen erőforrás rejtőzött. Mint a nagy hegységekben azok az apró folyamok, melyek át és átjárják a hegyet, és céltalanul és nyom nélkül vesznek el a barlangok mélységeiben. Vannak sebek, melyeket nem gyógyít az idő, tudtam, hogy én sem gyógyultam meg...

Szóval, valahogy így hangzik egy részlet a magyar irodalom egyik legzseniálisabb novellájából. Eszter hagyatéka Márai Sándor hagyatéka is, ezt illik megőrizni, mélyen a szívünkben. Olvasd el, megéri. Vagy ha lusta is vagy, de a film azért megér egy estét.